Meggyógyultam

Itt a tavasz, a remény ideje! Tessék reménykedni! Ez kötelező feladat legfőképpen azoknak, akik úgy gondolják, nem tudnak már hinni a gyógyulásukban!

Akkor minek adtam bele "apait-anyait", hogy elmeséljem Önöknek, milyen hosszú és rögös úton mentem magam is keresztül saját gyógyulásomig. és most itt tartunk: én vagyok az, aki másokat biztathat!

Eredetileg nem voltam beteges kisgyermek, leszámítva a szokványos gyermekbetegségeket, egy mandula- és egy vakbélműtétet. Az igaz, hogy 30 éves ápolónői pályafutásom alatt nagyon sok rosszat láttam, és ezért sokkal jobban aggódtam a családom egészségéért, mint az normális lett volna. Mint utólag kiderült, saját magamért is kellett volna aggódnom, nemcsak a családomért.

2003 januárjában kezdődtek el a problémáim erős gyomor- és hasfájás formájában, állandó hasmenéssel, böfögéssel, émelygéssel kísérve, amit szédüléssel és szinte állandó fejfájással tetéztem. Olyan érzésem volt, mintha mérgezést kaptam volna, s ez az állapot állandóvá vált.

A gyomortükrözésen a kórházban gyógyult nyombélfekélyheget találtak nálam, és gasztritiszt állapítottak meg. Erős alhasi fájdalmam miatt kolonoszkópiára küldtek, és bár nem találtak semmi különösebbet, a fájdalmak továbbra sem szűntek. Antibiotikumokat kaptam, majd nőgyógyászati vizsgálatra küldtek, onnan meg konkrét tünetek híján visszaküldtek a belgyógyászatra.

2003 júniusában 12 napot voltam bent a mátészalkai kórházban, és az antibiotikumok, savlekötők és minden egyéb kezelés következtében tűrhetően végigcsináltam az évet. Azonban 2004 újéve után ismét elviselhetetlen alhasi fájdalmak jelentkeztek, erős derékfájás kíséretében. A rossz közérzet újra általánossá vált, ahogy a krónikus hasmenés is.

Újfent kórházba kerültem, újfent megtükröztek, eredménytelenül. A széklettenyésztés során csupán sarjadzó gombát találtak. A 10 napos kórházi tartózkodásom alatt különböző kezeléseket kaptam: infúziókat, görcsoldókat, savlekötőket, antibiotikumot.

A panaszok mégsem akartak szűnni. Szörnyű érzés volt elképzelni, hogy mindent megteszek a gyógyulás érdekében, mégsem történik semmi. Fogyni kezdtem. Nagyon közel voltam a depresszióhoz.

De mindig ilyenkor szokott a Jóisten reménysugarat küldeni: hazafelé a kórházból megvettem az egyik női magazint, amelyben egy olyan klinikáról volt szó, amely ismeretlen eredetű, krónikus betegségek gyógyításával foglalkozik, a hagyományostól eltérő szemlélettel, ugyanis a beteget egész emberként kezelik, nemcsak a betegséget, hanem magát a beteget gyógyítják, testileg-lelkileg, a keleti és nyugati medicina összefogásával, és a Voll-féle számítógépes diagnosztikai eljárás segítségével, amely elsősorban a szervezet energetikáját vizsgálja. Ez a szemlélet nagyon tetszett nekem.

2004 áprilisában kerültünk először a klinikára. Nagyon legyengült állapotban voltam, remegő hangon kérdeztem meg az engem vizsgáló doktornőt: Vajon meggyógyulok-e? A doktornő rám nézett: Természetesen meg!

A Voll-vizsgálat mellett belgyógyászati, ill. laborvizsgálatot rendelt el, és külön kérte a Helicobakter, ill. a Candida-tenyésztést. A személyre szabott homeopátiás-izopátiás kúrám mellett azért még kaptam savlekötőt. Ahogy az lenni szokott, a 4. hét táján olyannyira felerősödtek a tüneteim, hogy fel kellett hívnom a klinikát, azonban a doktornő elmagyarázta, a gombairtás, a mérgek ürülése, és persze a homeopátia hatására ez természetes.

Kibírtam, nem függesztettük fel a kúrát, és egyre jobban éreztem magam. A következő kontrollvizsgálaton már sokkal jobb eredményt mutattam, lelkileg is megerősödtem. Elmúlt a kínzó gyomor-has fájásom, jobb lett az étvágyam, sikerült 7 kilót felszednem. Időnként egy-egy hasmenéssel, és nagy ritkán borda alatti fájdalommal.

Pontosan ötször voltam a klinikán kontrollvizsgálaton, míg végül már egyáltalán nem volt "keresztem" a vizsgálaton, és teljesen rendbe jött a gyomrom. Legközelebb már csak egy évre rá, azaz néhány hete kellett kontrollra mennem.

Úgy érzem magam, mintha újjászülettem volna. Az ízületeimre még néha kapok egy kis homeopátiát, immunerősítőt, és néha a vastagbelemre is. Én azonban hivatalosan is gyógyultnak nyilvánítottam magam, és ha megkérdezik, hogy vagyok, a lányom mondja helyettem: "Köszöni szépen, jól van!"

Magam úgy fogalmaznék: "Még ha nem is hittem volna benne, mégis, íme az eredmény!"

Most már értik? Azért vállaltam el, hogy elmesélem a történetem, mert meggyőződésem, hogy minden krónikus, ismeretlen eredetű problémával küszködőnek tud segíteni!

Akinek mégis eszébe jutna elveszteni a reményt, az gondoljon rám!

Sok szeretettel,

Nagy Ferencné

Szőke Orsolya (szerk.)