Van remény!

Magam sem tudom, hogyan csöppentem ebbe a rovatba! 1937-ben születtem, makkegészséges kisgyermekként, amit szintén egészséges, mozgékony felnőttkor követett. A munkám is rugalmasságot követelt tőlem építészként, és szinte soha nem volt olyan korszak az életemben, amikor ne mozogtam, sportoltam volna.

Ezért korábbi betegségeim felsorolásától eltekintenék: nem voltak. Azonban nagyon is át tudom érezni mások problémáját, hiszen az én betegségem nem is olyan régen, 1996-ban kezdődött. Először furcsa, ötforintos nagyságú dudorok keletkeztek a fejtetőmön, majd a tenyeremen és talpamon is, amiket én csak "stigmáknak" becéztem, és amelyek alig voltak láthatóak-tapinthatóak. Háziorvosom góckutatást javasolt.

Ezt megerősítették a szemészeti klinikán is, ahová szivárványhártya- gyulladással kerültem, és ahol azt mondták, a problémám komplexebb természetű, így CT-vizsgálatra terjesztettek fel. Nőgyógyászatra, fül-orr-gégészetre, fogászatra, sőt még az ideggyógyászatra is elmentem, ahol szigorú B-vitamin- kúrának vetettek alá, amelynek hatására az állapotom javult.

Az immunológiám azonban kimondták az ijesztő diagnózist: autoimmun-beteg vagyok.

96 szeptemberétől állandó "zaklatásoknak" voltam kitéve, folyton kontrollvizsgálatokra, vérvételre jártam, és ez így folytatódott volna, ha az unokahúgom nem hívja fel a figyelmemet a Medic Poliklinikára, ahol szintén góckutatással foglalkoznak, de biofizikai orvoslással, holisztikus szemlélettel, és ahol egy egész orvoscsapat dolgozik együtt, nemcsak részeire bontva, hanem egészében vizsgálva a beteget, a Voll-féle számítógépes diagnosztika segítségével, ami teljes energetikai térképet ad a szervezetről, kiderítve így a betegségek mélyben rejlő okait.

A poliklinikán 97 januárjában először tüzetesen végigmustráltak a Voll-féle diagnosztika segítségével, majd állandó garatkezelésben részesítettek, mondván, a felső légútjaim erősen ludasak a szervezetemben található góc képzésében.

Egy év és három hónapig hűségesen jártam a klinikára, türelmesen. Azon kaptam magam, hogy a szemem kezdett rendbe jönni, megszűnt az állandó fájdalmam, a kettős látásom. Jól voltam, és ezért "elblicceltem" az egy évre rá végzendő kontrollvizsgálatot.

Úgy négy évre rá ismét fejfájás kezdett gyötörni, majd visszatért a kettős látásom. Elmentem a háziorvosomhoz, majd fogorvoshoz, gégészhez, ideggyógyászatra. Az ideggyógyászati klinikáról nem is engedtek ki, benntartottak megfigyelésen. A koponyáról MRI-felvételt készítettek, és megállapították, a homloklebeny alatt agyi gyulladásos gócok vannak. Nagyon megrémültem. A Dopler vizsgálat során pedig a nyaki ütőerek enyhe meszesedését állapították meg. Két teljes héten át infúziót és B-vitaminkúrát kaptam. A kettős látásom azonban maradt, sőt elvesztettem a színlátásomat is.

Akkor egy masszív szteroidos infúziót kaptam, ami ezeket a közvetlen tüneteket megszüntette. Egy levezető szteroid-kúrával és érhígító, ill. értágító tabletták sorával együtt kiengedtek a kórházból karácsony előtt. Áprilisban újra jelentkeztek a tüneteim, és újfent B-vitamin-infúziót kaptam. Szeptemberben pedig minden kezdődött elölről. Elegem lett a szteroidokból.

Ismét felhívtam a Medic Poliklinikát. Októberre kaptam új időpontot, és onnantól kezdve egyfolytában Pestre jártam. A garatkezelések és a személyre szabott homeopátiás kúra 2003 szeptemberéig tartott, azaz több mint egy évig kezeltek. Elmagyarázták, hogy nem elég valakit csupán tünetmentessé tenni és megelégedni az eredménnyel, hiszen a géneket nem lehet megváltoztatni.

Arról azonban igenis lehet gondoskodni, hogy az örökölt hajlamok ne jelenjenek meg, vagyis a gyógyult beteg igenis tünetmentesen tartható, évente-kétévente elvégzett tisztítókúrával. Ez lenne végső soron a valódi célja a gyógyításnak.

Az idén, 2004 októberében voltam az első egyéves kontrollvizsgálaton. Az elmúlt év folyamán pedig kénytelen voltam más elfoglaltságot találni, mint az ideggyógyászati klinikán tölteni az időmet, ugyanis már nincsen semmiféle tünetem, a korábban szedett szteroidok okozta enyhe csontritkuláson kívül.

Jó érzés újra úgy látni a dolgokat, ahogy vannak, nem pedig kettőben, színek nélkül.

Sok szeretettel,

Gál Istvánné

Szőke Orsolya (szerk.)