|
Gyógyítható-e a „gyógyíthatatlan” egészségügy, avagy csak
Kezelhető?
Tisztelt Jobbítók, a Földünkért felelősséget érzők és azt felvállalni Szándékozók!
Mivel úgy illik, s mivel inkább az érdekes, hogy ki, nem pedig, hogy mit mond, bemutatkozom:
Dr. Kecskés Gabriellának hívnak, nem egészségpolitikus, nem közgazdász, nem kutató, hanem 35 éve gyakorló orvos, belgyógyász vagyok, 18 éve homeopatiával, Voll diagnosztikával foglalkozom, s 21. éve vezetek egy magán-szakrendelőt. Mindezeknek szerepe van látásmódom kialakulásában.
Tolsztoj szerint, „.. aki a jót jobbra nem cseréli, az előbb utóbb lemarad!”
Visszatekintve az elmúlt két évszázadra elmondhatjuk, hogy gazdaságilag megfogadtuk Tolsztoj intelmeit. Sőt talán túl is teljesítettük. A fejlődésbe már Afrika és Ázsia is bekapcsolódott, utóbbi minden elképzelést felülmúlva. Sem mi, sem Tolsztoj nem gondoltuk volna, hogy hatalmas fejlődésünkben olykor kivetkezve önmagunkból, olyan vágtába csapunk, hogy nem tudjuk, honnan jövünk, hol élünk, hová megyünk. Megfeledkezünk arról, hogy a Föld lakóinak legintelligensebbjeként, a Világ, ill. a Természet részeként felelősséggel tartozunk önmagunkért, és élőlénytársainkért. Az IQ és EQ kötelez. Csak hajszoljuk a JÓT, vagy inkább a JÓLÉTET? Embermilliók, milliárdok, még a nyomorban élők is, nem élnek, csak üldözik azon anyagi javakat, melyből életük színpadi kellékeit teremthetik meg, a fogyasztói társadalom fogyasztóiként, elszakadva korábbi természetes környezetüktől, levetkezve emberi mivoltukat. S, ha ebben a rohanásban egy pillanatra felocsúdunk, amit hála a szervezőknek, most megtehetünk, el kell gondolkodnunk, hogy nem rohanunk-e a vesztünkbe, s nem fulladunk-e bele jólétünk végtermékébe, a szemetünkbe? ( Gondoljuk csak az általunk teremtett szemétszigetekre, melyek az óceánokban örvénylenek).
A hajsza, a rohanó életvitel pedig megnyirbálja idegrendszerünket, a sok és negatív, egészségromboló stressz, a dysstressz immunrendszerünket és egészségünket ássa alá.
Ebben a fogyasztói és KÉMIAI társadalomban valóban, idézőjelesen is „fogyasztunk”. A II. világháború után a kémiai ipar, s benne a gyógyszergyártás igazán kiemelkedőt produkált! Egyik oldalon olyan gyógyszereket eredményezett, amelyek a megfelelő helyen és esetben életet mentenek. Az agyon szidott antibiotikumok egyike- másika célzottan és akut esetben életet menthet. Nem is beszélve a nélkülözhetetlen szívgyógyszerekről. Azonban dipólusos világunk árnyas oldalát képezi, hogy a kémia fejlődésével fejlesztésével kb 100000 mesterséges vegyületet sikerült előállítanunk! Ennek jó és rossz oldalát is élveznünk kell. Esszük a vegyszereket műétel formájában, a „mű-finomat”. Már régen nem ételtartósítás történik, már olykor a bűvös „E”-k sem jelennek meg az élelmiszereken, csak az íz-fokozók, állomány-javítók. Egyes epres sütemények „eprebb” ízűek az epernél, noha epret sem láttak, s mint kiderült 56 kémiai vegyületből állították elő őket. Az egészség égisze alatt O kalóriás nagyon finom, zsírszegény ételek, élelmiszerek készülnek a choleszterin-csökkentés végett. Az eredmény az A-D-F-K vitamin hiányos néptömegek. De nem csak esszük, de tesszük is magunkra a KÉMIÁT, a műkelmét, műszálas olykor „bőrbarát”öltözék formájában. Azután pedig kenjük magunkra szó szerint a DROGÉRIÁT, mely kínálatával követhetetlenné vált. Mindent vegyszerekkel akarunk megoldani, még a Nap elleni védekezést is, pedig a fehér szellős gyolcs évezredeken keresztül bevált, egészséges módszer volt. Azután meg szívjuk a műlevegőt, kipufogógázt, a légkondicionáltat! Napozunk a műnapon, maroktelefonnal a kezünkben a fülünkben. Ez ugyan már nem kémia, de hatása kilátástalanul beláthatatlan, avagy fordítva. És a környezet-szennyezésről nem is beszéltünk. A biológiai módszerek, mint, amilyen a parlagfű kultúrnövényekkel való kiszorítása helyett ezt is vegyszerrel írtjuk, egyértelmű, hogy ezzel is környezetünket terheljük. Végső soron azonban önmagunkat, mert, ami a környezetünkbe kerül, az előbb utóbb belénk talál a táplálék lánc révén. Az allergiások számának megállíthatatlan emelkedése egyértelműen kapcsolatba hozható „ civilizálódásunkkal.” Már régen nem környezetszennyezésről van szó, hanem mondjuk ki: indirekte és direkte EMBERSSZENYEZÉSRŐL.
Ebben a fogyasztói társadalomban az egészségügy is inkább EGÉSZSÉGIPARRÁ, vagy méginkább BETEGSÉGIPARRÁ degradálódik. Orvos beteg egyaránt rohan, nincs idő az ÉLETRE sem, nemhogy a gyógyításra, a gyógyulásra, a meggyógyulásra meg végképp! A házi orvosoknak alig marad ideje a sok adminisztráció miatt a lényegre, a betegre. Ezért a KEZELHETŐSÉG a fontos, a tüneti megoldások, hisz a pillanatnyi és gyors jobbulás (jobbulás?) kell. Erre pedig GYÓGYSZERARZENÁL áll rendelkezésünkre! Ismét és direkt vegyszer!
A MEDICINA MORFOLÓGIAI (anyagi-alaki) és KÉMIAI szemléletűvé vált. Úgy a vizsgálatok, mint a terápia szintjén. A gyógyítás mintha egyenlővé vált volna a gyógyszerrel, s a műtéttel. Míg korábban az orvosnak volt gyógyszerésze, ma a gyógyszerésznek, azaz a gyógyszergyáraknak van orvosa, vagy inkább gyógyszerírnoka, avagy gyógyszerügynöke. Míg a hetvenes években még jelentek meg könyvek a gyógyszerkölcsönhatásról, mára ez már a piacra kerülő gyógyszerdömping hatására utópiának látszik. Az eredménye meg is van! Az USA-ban a gyógyszer-mellékhatás okozta halálozás a 3. helyre került, megelőzve a szív- és ér-rendszeri , ill. a daganatos betegségben elhunytakét! Elrettentő példaként a londoni British Múzeum egy krónikus beteg által szedett „színes” gyógyszereit bemutató 5négyzet méteres tárlóját említhetjük. Hazai példaként egy fájdalomcsillapító tv-reklámjára hívom fel a figyelmet, mely bele ég a nézőkbe. - Fáj a fejed? – Tessék, vegyél be egy ………! Hiányzik a reklámból, amit minden orvos tud, hogy ha tartósan szeded, kaphatsz, gyomorfekélyt, ill. gyomorvérzést! A nyakló nélkül szedett antibiotikumok megizmosították a mikróbáinkat. Egyesek akár 5 percenként is képesek mutálódni. Megerősítettük a gombákat. A candidiasis valós veszély! Az influenza vírusokról nem is beszélve. És a nyakló nélküli védőoltások? Az immunrendszerünk mindent kibír?
Itt és most is ki kell jelentenem, hogy nem vagyok gyógyszerellenes, bizonyos gyógyszereket és indokolt esetben kifejezetten nélkülözhetetlennek tartok.
Nemcsak a gyógyítás válik kémiaivá a gyógyszerszedés divatba jötte miatt, de az oktatást is a továbbképzéseket is a gyógyszergyárak vállalják magukra „nagylelkűen”, mivel az állami egészségügy a megemelkedett költségeket nem képes finanszírozni. A tudományos kutatások nagy részét is ők finanszírozzák, hisz ők rendelkeznek az ahhoz szükséges tőkével. Ez a KÉMIAI, vagy AKADÉMIAI ORVOSLÁS.
Az információrobbanás is közrejátszhatott a medicina nagyfokú szakágakra bomlásában.
Divatba jött a ráépített szakvizsga, a nagyfokú specializálódás, az analizáló gondolkodás. A beteg ember így egyre inkább szakorvosi esetté válik, egy diagnózissá. S az ember gyógyítása helyett DIAGNÓZISGYÓGYÁSZAT történik! A diagnózisok pedig csak tünetileg kezelhetők. A diagnózis felállításához pedig drága és egyre drágább orvosi műszertechnológia szükséges. A műtéti technológia is hightech kategóriát igényel. Tehát működik a gazdaság! Működik az egészségügy. Avagy mégsem?
Az egészségügy tengeren innen és túl lassan megfizethetetlenül DRÁGA lesz. Az USA 1 főre jutó éves egészségügyi kiadása 7280 dollár. Ezzel az első helyen áll a világban. Csak megemlítem, hogy Magyarországé 1388 dollár, mellyel a sereghajtók csapatában csak Mexikót és Lengyelországot előzzük meg. Ennek dacára a várható élettartam az USA-ban nem nőtt, hanem csökkent, 75 év körül van, a középmezőnyben.
Egyre nő a GYÓGYÍTHATATLANNAK (de kezelhetőnek) titulált betegségek, diagnózisok száma, ezzel természetszerűen a betegek, a finanszírozandók száma is. Talán csak elegendő az allergiásokat például említeni. Pedig az allergiás beteg meg tud gyógyulni minden fajta gyógyszer tartós szedése nélkül. Mégis mivel a képernyőről és mindenhonnan azt hallom előbb utóbb elhiszem, hogy gyógyíthatatlan vagyok, bele kell törődnöm a szenvedésbe, s a gyógyszerszedésbe. A daganatos betegségeken túl a krónikus gyulladásban, az autó immunbetegségben szenvedőket is említhetnénk. A gyógyszergyáraknak érdeke-e, hogy meggyógyuljon pl. a gyomorfekélybeteg? Ha meggyógyul, csökken a gyógyszerfogyasztás. Mindaddig, amíg Marshall és munkatársai 1983-ban fel nem fedezték a Helicobactert a gyomorfekély is gyógyíthatatlannak volt kikiáltva. No nem addig, hanem még rá vagy 15-20 évig.
Minél több a kezelendő, állandóan gyógyszerszedő, annál drágább a finanszírozás! A drága egészségügyet pedig ki fizeti meg?
Hová vezet ez? Mi lehet a megoldás? Gyógyíthatók-e a gyógyíthatatlanok? Gyógyítható-e az egészségügy?
Ha egészséges lakosságot és egészségügyet szeretnénk, akkor az egészséghez EGÉSZ-SÉG lenne fontos, gondolkodás-váltással, HOLISZTIKUS SZEMLÉLETTEL.
Ehhez az egészségre és felelősségre NEVELÉS az alapvető, az első lépcső. Már gyermekkorban volna jó tudatosítani, hogy VILÁGUNK EGY EGYSÉGES EGÉSZ, amit mi ma gyártunk, használunk, kiválasztunk, kidobunk a környezetünkbe, azt valójában bedobjuk a közösbe. Mindent, amit a környezetünkbe juttattunk, az előbb utóbb bennünk landol.
Az ökológiai lábnyomunk mérete az utódainkat terheli. Ez ma MO-n 3,7 hektár, 1,5-se Magyarországnak.
Csak az EGÉSZSÉGTUDATOS EMBER képes egészségére vigyázni. Az egészséges VÍZ, az egészséges, TISZTA LEVEGŐ, szellemi, lelki, testi HARMÓNIA az egészséges, minél természetesebb szélsőségektől mentes TÁPLÁLKOZÁS ( kellő mennyiségű minőségű mikro- és makro-nutriens bevitelét, nagyobb dózisú C-vitamin szerepét, zsírok szerepét említsem), a mértékletes sport, TESTMOZGÁS, a kellő pihenés az egészség alappillérei.
Az EMBER-KÖZPONTÚ gyógyításban az orvos tudja, hogy betege egy INDIVIDUUM, egyszeri és megismételhetetlen, ( nem klónozható!) Holisztikus hozzá állással, környezetével együtt vizsgálja és kezeli betegeit. Az igazi kör- ill. házi orvos mindent tud betegéről, figyelembe veszi szociális, családi és PSYCHÉS állapotát, hiszen az ember a test, a lélek és szellem egysége. Úgy a megbetegedésben, mint a gyógyulásban a lelki okoknak nagyobb a szerepe, mint gondolnánk. Rüdiger Dahlke a német pszihiáter, tehát orvos a betegségek, lelki, energetikai összefüggéseit lexikonszerűen írta le, számos könyve mellett ezzel is segítve orvost és beteget egyaránt. Köztudott, hogy a pozitív lelki támogatás gyógyít, a negatív lassítja a gyógyulást, vagy megakadályozza. Ha pl. egy daganatos beteg továbbra is olyan módon és körülmények között él, amelyek a megbetegedését előidézték, akkor a még esetleg jó hatású kemotárápia is nem véletlen, ha 2,9 %-os gyógyulási esélyt jelent, csak így nagy általánosságban. Ha állandóan azt hallom, hogy gyógyíthatatlan a betegségem előbb utóbb elhiszem, még akkor is, ha ez csak azzal a kitétellel igaz, hogy” az emberiség tudásának mai szintjén”. Tudjuk, hogy a placebó 40%-os gyógyulást képes eredményezni. Az agykontrollról, az autógén tréningről nem is beszélve. Elgondolkodtató tehát, hogy az örökös megfélemlítés, a gyógyíthatatlanság hangoztatása önmagában is nem káros-e. És mit eredményezett és eredményez a csaknem pszihoterápia nélküli, tartós antidepresszáns, gyógyszeres kezelés?
Gyógyulást, költségcsökkenést, avagy növekedést?
Az ALAPELLÁTÁS megerősítése kiinduló pont lehet. A jól megfizetett, nagyobb létszámú , jól felkészített, biofizikai, holisztikus, emberközpontú szemléletű, pszychoterápiára is felkészített házi orvos hihetetlen összegeket képes megspórolni az egészségügynek, s egyúttal tevékenysége révén ökológiai lábnyomunkat is csökkentheti.
Ugyanis az egészségesebben élő, táplálkozó, kevesebb gyógyszert fogyasztó lakosság egészségügyi ellátása is kevesebbe kerül. Az időnkénti szűrővizsgálatok az egészségesen tartást is segítik. 5000 évvel ezelőtt a kínaiaknak ez már sikerült. A mai technológiai mellett ez ma nekünk ne sikerülhetne? Az így megtakarított összegek viszont valódi hightech felszereltségű fekvőintézményeket eredményezhetnének.
A finanszírozott medicinából hiányzik a BIOFIZIKAI, ENERGETIKAI szemlélet, ill. hiányoznak e módszerek.
Az oktatott, avagy finanszírozott medicina kémiai és morfológiai gyógyítás és figyelmen kívül hagyja azt az axiómat, hogy A VILÁGUNK EGY EGYSÉGES ENERGETIKAI RENDSZER, MELYNEK AZ EMBER SZERVES RÉSZE.
A természettörvényeit még Dareiosz kincsei sem tudják megváltoztatni. Ilyen törvényszerűség, hogy az ÉLET ÉLNI AKAR. A beteg ember keresi a gyógyulásának útját ösztönösen, nem nyugszik bele, hogy gyógyíthatatlan. A kereslet hívta elő a több ezer éves energetikai, ill. a természetgyógyászati módszereket.
„ NATURA SANAT, MEDICUS KURAT!” vallja minden a természetet alázattal tisztelő
Orvos Hippokrátész után. Azok a módszerek, amelyek a természet erőit vonják vitorlájukba, hosszú távon eredményesebbek, mint a természetellen dolgozók. Az ötvenes években még azt hittük, hirdettük elbizakodottan, hogy mindent, akár a természetet is le tudjuk győzni. Ki tudjuk irtani, pl. a tbc kórokozóját is. Nem így lett. Angliában, egy igazán fejlett nyugati országban újult erővel tört elő, s feltehetően a túlterhelt „civilizált” immunrendszerűeket tudta megtámad.
Életünk minden pillanatában hat ránk a Föld nehézségi ereje, s ugyanúgy az égitestek is hatással vannak ránk, nemcsak az időjárási frontok, melyek éppúgy fizikai, energetikai hatást gyakorolnak ránk. Sejtjeinkben is, mint a világban, minden mozog. Eleink ezt már több ezer éve tudták. Világunkban pantha rei! Mindennek van rezgése, potenciálja. A kémiai anyagoknak, a mikróbáknak, nekünk embereknek, stb. Ezt tudományosan is igazolták. A ” közös hullámhosszon vagyunk” kijelentésnek is van alapja. A kínaiak már öt ezer évvel ezelőtt tudták mindezt, s csak energetikai gyógyítással egészségesen is tudtak tartani. A 36,5 C fok, nemcsak úgy ott van a szervezetünkben, hanem energia termelődik bennünk ételeinkből, pozitív lelki hatásokra, áramlik és használódik el. Az anyag és energia folyamatosan alakul át bennünk, és minden élőlényben. Mindezek dacára mindent kémiailag akartunk megoldani. S a biofizikával is csak sejtszinten foglalkoztunk. Nem zsákutca-e ez a mindent kémiával, gyógyszerrel szemlélet?
A kínaiak által felismert energiacsatornákat, a mai technikával igazolták Nakatani áramerősséget mért a hólyag-meridiánon. Heine és Pischinger fiziológusok az intersticiumot, a sejt közötti állományt vizsgálták és leírták a bőrön, a bioaktív pontok létét. A német anatómus, Benner, egy elektromos mérőrúddal holttesten is ki tudta mutatni őket. Emoto és Benveniste a víz szerepét vizsgálta, s igazolódni látszik a víznek, mint szervezetünk információ hordozójának a szerepe. Annak a víznek, ami a világ és a mi szervezetünknek is két harmada. Meg kell jegyeznem, hogy sok a kémiai szemlélettel és érdekkel ellenkező nézetet nagyon nehéz ma még elfogadtatni, mert a pénz nagyúr! Azonban egyre több orvos , sőt orvostanhallgató érdeklődik az energetikai módszerek
iránt.
A HOMEOPÁTIÁT, noha már évszázadok óta bizonyított, még mindig támadják. Éppen az idén Angliában szkeptikus aktivisták végeztek magukon egy próbát.
Állítólagosan homeopátiás szereket vettek be, túladagolt dózisban. Ezzel azt akarták igazolni, hogy nincs hatóanyaga a homeopátiás szereknek. Egyrészt vagy tájékozatlanok voltak, vagy tudták, hogy a homeopátiás szereket nem lehet túladagolni, Ugyanis ezek nem anyagi és kémiai hatást fejtenek ki, hanem rezgéseik, információjuk útján hatnak, mint pl. sugárterápiák ( a tv-ben sincsenek benne a színészek, mégis láthatjuk a műsort, nemde). A homeopátiás szerekből egy kg épp úgy rezeg, mint az 5 globulus. A homeopátia már régen nemcsak a hasonlóságról, szól, hanem tudjuk, hogy rezgésterápia, s hatását szakavatott kezekben szelíden, finoman, a természet meglévő erőinek áthangolásával fejti ki, s nem szól bele drasztikusan a természet ökológiájába. Ha placébó lenne, gyermekek, csecsemők és állatok sem gyógyulhatnának általa.
Egyébként bámulatos, hogy az információ világában az ember informatikája ne lenne érdekes?
REINHOLD VOLL német orvosnak fontos volt. Őt a szemlélődésében, kutatásaiban az vezérelte, hogy a XX. századi technikával--1909-1989 között élt-- a kínaiak által felismert, leírt és használt meridiánok, ill. az azon mért szervek vizsgálhatókká, mérhetőkké tehetők. Az általa kidolgozott MÓDSZER, nemcsak energetikai, de a homeopátia rendszerbe kapcsolásával a szervezet informatikai vizsgálata is lett. Az informatika világát éljük ugye? Ez által a módszer a BETEGSÉGEK OKAINAK kiderítésében is segítséget nyújt. Holisztikussá teszi a gyógyítást. A FOGAK SZEREPE felértékelődik, a fogászati gócok pontosíthatók. A Voll módszerrel kitesztelhetők a valóban individuálisan szövetbarát fogászati anyagok, ételek, stb. és az egyénre szabott kezelés is.
Voll doktor talán még maga sem tudta, hogy egy egészséges, természetbarát, holisztikus gyógyítás alapjait rakta le. A kémiai- morfológiai módszereket vele kiegészítve nemcsak kezelhetünk, de meggyógyíthatunk. Mivel tudjuk, hogy a sejtek között informatikai elektromágneses tevékenység létezik, s, hogy az energetikai, informatikai elváltozások előbb jelentkeznek, mint a morfológiaiak, ez a módszer a MEGELŐZÉS módszere is. Évenkénti, kétévenkénti vizsgálattal, kezeléssel egészségesen is lehet tartani!
A holisztikus és biofizikai módszerek révén a gyógyítás költségei hihetetlenül lecsökkenthetők. Míg egy 12 tagú, krónikus betegeket ellátó orvos csoport 1 éves OEP terhelése, gyógyszerfogyasztása 200 000 ezer forint, addig egy, igaz akut betegeket is
ellátó házi orvosé havonta 1-2 milliót tesz ki..
E szemlélet, e módszer Magyarországon 20 éve finanszírozás nélkül működik és bizonyít, emberek ezreit kímélve meg a direkt , tartós és felesleges vegyszerezéstől. Igaz érdekeket sérthet, de biztos, hogy már eddig is a fenntartható fejlődést szolgálta és szolgálni képes.
A Voll módszer alapján és mellett sokféle bio-energetikai szemléletű módszer fejlődött ki, melynek elve hasonló lehet. Jómagam ezt ismerem és gyakorlom. Nem állítom, hogy nincs jobb, mert nem kóstoltam, azt viszont tudom, hogy e módszer is egyszárnyú lenne a morfológiai-kémiai medicina nélkül, mint, ahogyan a csak kémiai is hova tovább egyszárnyúként erőlködik.
Tolsztojt idézem befejezésül ismét, noha eddig nem voltam kifejezett rajongója. Véletlen, vagy ilyenek nincsenek? Holnap lesz halálának 100. évfordulója. Ő többek között azt is mondta:
„Mindenki azon van, hogy változtasson a világon, de senki nem gondol arra, hogy megváltoztassa önmagát.”
„ Most, most, most élsz!
Most vigyázz, hogy jól csináld!
Mert a legapróbb hibád,
Megbosszulja önmagát!”
Köszönöm figyelmüket.
Dr. Kecskés Gabriella
|